fenntarthatóZöld díjfenntartható fejlődésversenyozonedíjOzoneTv

Ozone Zöld-díj 2018-ban is

2018. 10. 11., 19:54 | OzoneTV
Az Ozone Zöld-díj célja, hogy felhívja a figyelmet azokra a projektekre, melyek hozzájárulnak bolygónk megóvásához, jobbá tételéhez.

Az OzoneTv kilencedik alkalommal rendezte meg nívós versenyét. Olyan személyeket, iskolákat, civilszervezeteket és vállalatokat kerestünk, akik számára kiemelten fontos a környezetvédelem, ezért működésük és hétköznapi életük során arra törekednek, hogy minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyjanak maguk után. Az elmúlt években a jelentkezők igen magasra helyezték a mércét kreatív és környezettudatos megoldásaikkal. Október 10-én pedig kiderült, milyen sziporkázó ötletekkel emelték tovább a pályázók e rangos esemény fényét.

 

A Fővárosi Vízművek által támogatott Ozone Zöld-díj versenyére több kategóriában lehet jelentkezni, az elismerésért kis, közép– és nagyvállalatok, civilszervezetek, magánszemélyek, valamint iskolák versenyeznek egymással. A pályázatok célja, hogy a jelentkezők minél kreatívabb, innovatívabb módon mutassák be példaértékű környezetvédelmi megoldásaikat.

 

Forrás: Origo

 

Ozone Zöld-Díj 2018 Díjazottak

Magánszemély:
1. Kaposvári József
2. Greksa Lászlóné
3. Miklós Bence

Iskola-óvoda, szakkör:
1. Nyáregyházi Napsugár Óvoda - ÖkoviFalu
2. Észak-Kelenföldi Óvoda
3. Bogyiszlói Általános Iskola

Civil szervezet, egyesület:
1. Hulladékkommandó Társadalmi Járőrszolgálat
2. DEHÖK – Környezetvédelmi Bizottság
3. Erdőmentők Alapítvány

Nagyvállalat:
1. Budapest Airport Zrt.
2. „VKSZ" Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt.
3. Billerbeck Budapest Kft.

KKV:
1. Auto Mandy Car Kft. /Back2Bag
2. Irota EcoLodge (Klunen Magyarország Kft.)
3. MASUKO Kft.

Különdíj:
Szamóca Kiskertész Kft.
A ZöldUnio „Zöld aktivista" díja
Tápai Mónika

Az OzoneTV kiadója a New Wave Media Group Kft. © Minden jog fenntartva.