Zöld, díj

3. Ozone Zöld Díj nyertesek

2012. 11. 23., 13:05 | OzoneNetwork
Idén harmadik alkalommal talált gazdára az Ozone Zöld-díj, amellyel az OzoneNetwork TV a környezettudatos innovációkat megvalósító vállalkozásokat jutalmazta. A díjra a kis-, közép- és nagyvállalatok mellett, idén magánszemélyek is pályázhattak. Fontos szempont volt, hogy az illető cég törekedjen a minél kisebb ökológiai lábnyomra, és az is, hogy cégpolitikájában kiemelten fontos legyen a környezetvédelem és a fenntartható fejlődés.

Az OzoneNetwork mai Egyenlítő c. műsorának vendége a kis-és középvállalatok kategóriájában nyertes vállalkozás képviseletében Szűcs Róbert, a Felelős Gasztrohős blog szerkesztője és a győztes nagyvállalat, a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. képviseletében Zombory Csilla. A felelős gasztrohősök zöld étterem hálózatot kialakításával, a Spar pedig annak bemutatásával pályázott, hogy egy kiskereskedelmi egységben keletkező "hulladék" miért is nem hulladék.

A zsűri tagjai 2012-ben Dr. Tóth László a Szent István Egyetem Klímatanácsának elnöke, Dr. Fogarassy Csaba a Szent István Egyetem Klímatanácsának főtitkára, Gáspár Péter a Carbon Solutions Global ügyvezető igazgatója, a Szent István Egyetem Klímatanácsának külsős felkért szakértője és Herczeg Boglárka a SZIE Klímairoda vezetője voltak.

 

Forrás: [origo]

 

Az OzoneTV kiadója a New Wave Media Group Kft. © Minden jog fenntartva.